Katonai hagyomány

Az I. Világháború

Ferenc Ferdinánd trónörököst 1914. június 28-án gyilkolták meg Szarajevóban, Ausztria pedig pontosan egy hónap múlva, július 28-án üzent hadat Szerbiának. A következő hetekben Európa jelentős hatalmai sorra hadat üzentek egymásnak: elkezdődött a Nagy Háború.

A szarajevói merényletet követően azonnal megkezdődött a nyomozás Boszniában. Szarajevóban június 28-án és 29-én egy kivételével őrizetbe vették az összeesküvés részvevőit. A kihallgatások során hamar egyértelművé vált, hogy Szerbiának köze van a merénylethez, a kérdés így július elején a Monarchia vezetői számára az lett, hogy milyen jellegű választ adjanak Szerbiának.

Bécsben amúgy is erős volt a Szerbia-ellenes hangulat, hiszen a déli szomszéd azon célja, hogy valamennyi szerb Szerbiában éljen, alapvetően veszélyeztette a Monarchia érdekeit. Ebből kifolyólag a Monarchia vezető köreiben már a merénylet előtt sem volt idegen Szerbia megrendszabályozásának gondolata, így a merénylet jó ürügynek tűnt. Jellemző, hogy Leopold von Berchtold gróf, a Monarchia közös külügyminisztere a merénylet előtti héten a Szerbiával szemben alkalmazható diplomáciai lépéseket készítette elő.

A Monarchia vezetői között vita bontakozott ki a teendőket illetően: Franz Conrad von Hötzendorf vezérkari főnök például a Szerbia elleni azonnali mozgósítástól és hadüzenettől sem riadt vissza. Először a német kormány véleményét kérték ki, mivel egyedül nem mertek cselekedni, hiszen tisztában voltak azzal, hogy a konfliktus – elsősorban Oroszország Szerbiát támogató álláspontja miatt – könnyen kiszélesedhet. Július 5-én II. Vilmos német császár megüzente Ferenc Józsefnek, hogy a Monarchia „számíthat Németország teljes támogatására”.

Az osztrák–magyar álláspont ezt követően is folyamatosan formálódott: Tisza István magyar miniszterelnök ellenezte a háborút Szerbiával, mert attól tartott, hogy a konfliktus európai méretűvé szélesedhet. Álláspontjával azonban egyedül maradt, így végül július közepén a közös minisztertanács a Szerbiának küldendő ultimátum mellett döntött: ha a teljesíthetetlen követeléseket tartalmazó ultimátumot Szerbia nem teljesíti, hadüzenettel számolhat.

A jegyzék feltételei szigorúak voltak: a Monarchia azt követelte Szerbiától, hogy szüntessen be minden Monarchia-ellenes propagandatevékenységet, és azt is elvárták, hogy Szerbia járuljon hozzá ahhoz, hogy a Monarchia tisztviselői Szerbia területén is vizsgálódhassanak a merénylet ügyében. Ez utóbbi – és néhány további – követelés Szerbia számára szuverenitásának feladását jelentette volna. A Monarchia diplomatái a jegyzék átadását július 23-ra időzítették, mert meg akarták várni, amíg Henri Poincaré francia köztársasági elnök oroszországi látogatása befejeződik, nehogy közvetlenül meg tudja vitatni a cárral a szerb–osztrák–magyar konfliktust és annak következményeit.

Az Osztrák–Magyar Monarchia július 31-én rendelte el az általános mozgósítást, oroszellenes éllel.

A magát az orosz mozgósítás miatt fenyegetve érző Németország ezt követően „háborús veszélyhelyzetet” hirdetett – ez az utolsó lépés a mozgósítás előtt –, és július 31-én két ultimátumot juttatott célba. Figyelmeztették Oroszországot, hogy amennyiben 12 órán belül nem hagy fel az általános mozgósítással, Németország is mozgósít, Franciaországtól pedig 18 órán belül garanciát követelt, hogy semleges marad egy esetleges német–orosz háborúban. Ez utóbbi az 1892. évi orosz–francia szerződés alapján nyilvánvalóan képtelen kérés volt, Oroszország pedig nem hátrálhatott meg. Amikor augusztus 1-jén az orosz külügyminisztériumban a német követ átvette Oroszországnak a mozgósítás leállítását elutasító válaszát, már ott lapult a táskájában a hadüzenet.

Ezen a napon Németország is elrendelte az általános mozgósítást. A kialakult helyzet és az 1892. évi francia–orosz egyezmény Franciaországot is a mozgósításra ösztönözte, majd augusztus 3-án a német ultimátumot válasz nélkül hagyó franciák is megkapták a német hadüzenetet. Ez a lépés a német háborús tervekből következett, hiszen a tervek alapján először Franciaország ellen kívántak felvonulni, és az ott aratott gyors győzelem után következett volna Oroszország. Amikor pedig a Schlieffen-terv értelmében a német csapatok átlépték Belgium határát, és ezzel megsértették az ország britek által garantált semlegességét, a britek ultimátumot küldtek Németországnak. Amikor erre nem érkezett válasz, augusztus 5-én 0 órakor beállt a hadiállapot a két ország között. Egy héten belül aztán a Monarchia is hadat üzent Oroszországnak, illetve Nagy-Britannia és Franciaország is elküldte a maga hadüzenetét a Monarchiának.

A békét még az sem tudta megmenteni, hogy a hadüzeneteket megelőző napokban a két unokatestvér, II. Miklós orosz cár és II. Vilmos német császár közvetlen táviratváltással próbálta kezelni a válságot. Az eredetileg Szerbia és a Monarchia konfliktusaként indult válság így július utolsó napjaiban a szövetségi rendszerek, a kölcsönös mozgósítással kapcsolatos félelmek és a békéltető mechanizmusok hiánya miatt általános európai krízissé szélesedett, amit az európai háború kitörése követett augusztus elején.

Az első világháború 1914-től 1918-ig tartott. Az összesen több mint 15 millió ember halálát okozó, négy éven át tartó öldöklő küzdelem a korabeli gyarmat- és érdekeltségrendszer újrafelosztásáért indult. Bár valamennyi résztvevő nemzet meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, s fél év alatt véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négy évnyi véres küzdelemmé terebélyesedett. Az Osztrák–Magyar Monarchia szétesett a háború végére, valamint a német területszerzés illúziója is szertefoszlott. A háborút lezáró békerendszer igazságtalanságai a II. világháború kitöréséhez vezettek.

A 19. század végén a gyorsuló ütemű termelés (mely elsősorban a tudomány és technika mind újabb vívmányainak volt köszönhető), együtt járt a gyarmatbirodalmak növekedésével is: új nyersanyaglelőhelyek és piacok megszerzése volt az államok célja. Ebből az időből származik az imperializmus kifejezés is: a birodalmi státusz megszerzéséhez és a gazdasági növekedés fenntartásához szükséges volt új piacok bevonása gyarmatosítása révén, így ez vált a korabeli politika fő céljává.

1914-re már kialakultak azok a szövetségi rendszerek is, melyek később a világháború eseményeit is meghatározták. A két, birodalmi alapon szerveződő tömb közötti összecsapás a levegőben lógott ugyan korábban is, de a szövetségi rendszereken belüli érdekkülönbségek fenntartották az egyensúlyt még egy ideig. Az is bizonyítja, hogy csak egy ideig, hogy az OMM. és Németország mellé csatlakozott Olaszország kilép, majd a gyarmatok szerzése érdekében társul az Antanthoz.

Az egyik oldalon – a közös nyelv és kultúra összehangoló erejéből adódóan is – Németország és az Osztrák–Magyar Monarchia – oroszellenes – kettősszövetsége (1879. október 7.) állt. Később (1882. május 20.) az előbbi két birodalom és Olaszország megkötötte a hármasszövetséget, ami – a közkeletű felfogással szemben – nem a kettősszövetség kibővítése, hanem egy új, alapvetően franciaellenes koalíció volt.

1892. augusztus 17-én orosz-francia katonai egyezmény született, melyet kiegészített az 1904. április 8-án megkötött francia-angol egyezmény, az Entente Cordiale, azaz „szívélyes viszony” (melyből később az antant hatalmak kifejezés is született). Az antant nem szövetséget jelentett, csupán annyit: a felek lemondanak egymás megtámadásáról, vitás esetekben egyeztetni próbálnak. A viszony teljesen kölcsönössé 1907-ben vált az angol-orosz szerződés megkötésekor, innentől számítjuk a hármas antant létrejöttét.

A háború kitörése után azonnal hozzáláttak a przemyśli erődrendszer megerősítéséhez és kiegészítéséhez.

Többek között 7 közbenső üteget és 24 bunkert építettek, több ezer kilométer futóárkot ástak és új aknamezőket telepítettek. kiegészítésül 714 ágyút, 52 tarackot, 95 mozsarat ás 72 géppuskát szállítottak Przemyślbe. A legénység létszáma kb. 131 ezer főre, a lovak száma 21 ezer darabra nőtt. Problémát jelentett azonban, hogy az ágyúk jelentős része nem felelt meg a kor követelményeinek, és géppuskából sem volt elég.

Az orosz csapatoknak szeptember közepére sikerült körülzárniuk az erődöt. Dimitrijev tábornok megpróbálta harc nélkül elfoglalni a várat, ezért levelet írt Kuzmanek Hermann parancsnoknak, amelyben a vár átadásáról akart tárgyalni. Kuzmanek válasza mindössze néhány szóból állt: „Parancsnok Úr! Méltóságomon alulinak tartom, hogy szégyenletes föltevésére érdemleges Választ adjak. A przemysli vár parancsnoka.” Az orosz parancsnok a választ megkapva azonnal rohamra indította csapatait.

Az ostrom 1914. szeptember 17-én kezdődött. 91.800 orosz katona vett benne részt, és Scserbacsov tárbornok vezette. Október 3-án megtámadták az erőd keleti részét, vagyis a XIV Hurko, a XV. Borek, a IV. Optyń, a I/2. Bykow, a I/3. Pleszowice, a I/4. Maruszka Las, a I/5. Popowice, és az I/6. Dziewięczyce erődöt. Az I/1. Łysiczka erődön kívül egyiket sem sikerült bevenni, melybe az oroszoknak ugyan sikerült behatolni, ám hamarosan kikergették őket a védők.

Október 8-án második rohamra került sor észak felől a Xa. Pruchnicka Droga, XIa. Cegielnia, XI. Duńkowiczki és XII. Żurawica erődöknél. Az oroszoknak még a lövészárkokig sem sikerült eljutniuk, azonban rettenetes veszteségeik voltak.

Az első ostrom 1914. október 10-én ért véget az orosz sereg vereségével. Az orosz oldalon a veszteség körülbelül 10 ezer halott, sebesült és eltűnt volt. A védők vesztesége mintegy 3-4 ezer halott volt.

A magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezred 1916-os húsvétja a keleti fronton - Topor István írása.

A harcok szüneteiben a frontharcos otthoni környezetére emlékezett, szeretteire, családjára gondolt. Az elhúzódó, rengeteg vérrel és szenvedéssel járó háború egyre erősítette a „valódi béke” iránti vágyat. A lövészárkokban egymással farkasszemet néző katonák körében már a háború kezdetétől jelentkezett a másik féllel való barátkozás szándéka. Erre teremtettek lehetőséget az ünnepek, hiszen ezeket hallgatólagosan fegyverszüneti időszaknak tekintették. Az első fronton eltöltött karácsony idején például brit és német katonák még futballmérkőzést is játszottak. A katonabarátkozások 1917-től tömegessé váltak.

A 11. lovashadosztály kötelékébe tartozó magyar királyi debreceni 2. honvéd huszárezred katonáira Galuziánál köszöntött be 1916 tavasza. Az április nyugodtan indult. A tiszteknek és a legénységnek is alkalma volt pihenni. Ezt ki is használták. A tisztek és a katonák felváltva hol az állásokban, hol pedig a vezetéklovaknál teljesítettek szolgálatot. Miután a számukra érkezett hadianyagot beépítették az állásokba, hozzákezdtek azok csinosításához. A szórakozási lehetőségekről is gondoskodtak, például kuglipályát készítettek. Az egész hadosztálynál egyedül álló módon még gőz- és kádfürdőt is építettek. Veteményeskerteket létesítettek, szántottak, vetettek.

Így virradt rájuk 1916. április 23-án húsvét reggele, amely éppen egybeesett a pravoszlávok húsvétjával.

Galuziánál azokkal az orosz csapatokkal kerültek ismét szembe, akikkel 1915 januárjában Smerekowiecnél és Gladysownál harcoltak.

Az ünnep csendben, a legnagyobb barátkozás jegyében zajlott. Alighanem nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a Nagy Háború történetének legbékésebb húsvétját a debreceni 2. honvéd huszárezred katonái élhették át.